A TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA 2002 októberében, a TRAFÓ- ban mutatta be a Halál-Tours Trilógia első részét a 62 NAP című előadást. A középső részt, az ANGYALTÁR-at 2004-ben ugyan-ott láthatta a közönség. A harmadik, befejező rész 2006 novemberében, PRE -ACTIO címmel került a nézők elé. A trilógia előadásai a halál megjelenéseinek szélsőséges, de mindenkit érintő témáival foglalkoznak. Nem válaszokat adnak, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva, szabad asszociációkra késztetnek.
Az 1984 óta működő TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA produkciói nem tekinthetők színháznak, táncnak, kiállításnak, objekt artnak vagy assamblage-nek, videó-installációnak, hangjátéknak, hangköltészetnek, és koncertnek sem. Az előadásokban mindezek egyszerre vannak jelen. Nem könnyű válaszokat adunk, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva, a nézőket szabad asszociációkra késztetjük.
"Terroristák, emberbombák, mártírok, gyilkosok..."
"Egyike voltam azoknak a gyerekeknek, akik az iskolából egyenesen hazamentek.Nagyon jól tanultam. Úgy értem, hogy egész életemben csak a kötelességemnek éltem.Nem mentem ki az utcára játszani, csak nagyon ritkán.
Tisztán tartottam a szívem, s már a testem is készen áll az örvénylő virágzásra."
A PRE-ACTIO egy emberbomba utolsó ötven percének bemutatásán keresztül próbálja közel hozni az idegent, a "más" gondolkodásmódot, s megkérdőjelezni a "velem ez nem történhet meg"- biztonságos világát.
Készítették:
ÁRVAI GYÖRGY
DINEA LÁSZLÓ
GERGYE KRISZTIÁN
IMRE ZOLTÁN
PARABRYO
SZIRTES ATTILA
SZŰCS EDIT
TRILL ZSOLT
Támogatók: OKM, NKA, TRAFÓ, MU SZÍNHÁZ, FLÓRIÁN